Álmodtam egy világot magamnak

 „Álmodtam egy világot magamnak…”

Úgy érzem, hogy most jelentős fordulóponthoz érkezett az életem… Általában az emberek gyermekkorukban álmodoznak dolgokról…én nagyon szerencsés csillagzatban születhettem, hiszen az álmaim valahogy mindig valóra válnak. Természetesen rengeteg mindent teszek is ezért, de ha abból indulunk ki, hogy sokan álmodoznak, tesznek is érte és mégsem sikerül nekik, akkor igazán szerencsésnek mondhatom magam. Persze vannak olyanok is, akiknek csak úgy minden az ölükbe hullik. Én azok közé tartozom, akik megálmodják, megteremtik hozzá a feltételeket és sikeresen létrehozzák. Szerintem ez a legjobb, mert az odavezető utat is meg kell élni, hiszen az is csodálatos. Talán ma már pont az odavezető út miatt csinálom.

kincsem

Vigyázz, mit kívánsz magadnak, mert megvalósul – tartja a kínai mondás. S tényleg…én azt kívántam, hogy egyszer Budapest kellős közepén épüljön fel egy gyönyörű lovas színház, ahol lóháton szórakoztathatjuk a közönséget a kollégáimmal…ahol az emberek arcára könnyeket és mosolyt fakaszthatunk produkcióinkkal. Az álmom most valóra válik, hiszen a Kincsem Parkba költöztünk, ahol október végén kezdünk egy hatalmas musical-show-val, a Hungalórummal. A lovaink egy 16 boxos istállóban kaptak helyet, és ráadásul én is a Kincsem Parkba költöztem melléjük, egy fantasztikus szolgálati lakásba. Reggelente arra ébredek, hogy a lovak vágtáznak az ablakom előtt, hiszen a teraszom a galopp pályára néz. Úgy érzem, mindig ilyen életről álmodtam. Szóval itt állok az álmaim kapuja előtt, ahogy az EDDA slágerében…”álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt”…illetve benn állok már kapun belül…s bár ez a csodálatos bázis megvalósult, de ez még nem a végső forma. Ez egy infrapaneles, fűthető, 600 néző befogadására alkalmas sátorépület, amely már ott van azon a helyen, ahol véglegesen is el tudom képzelni. A következő lépcsőfok, hogy egy kőépület szülessen majd ebből. Nagy felelősség ez az életemben, mert úgy érzem, hogy nekünk kell tenni annak érdekében, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet…hiszek abban, hogy azok az emberek, akik ezekről döntenek, a Kincsem Lovas Program megalkotói, a törvényalkotók, akiknek a kezében vagyunk felfigyelnek erre. Ennél jobb helyre nem kell, hogy kerüljünk, a lehetőség tehát adott, de maga az épület infrastruktúrája még fejlődhetne.

Mindenkinek azt üzenem és ez a jelszavam is: NYISD KI A KOMFORTZÓNÁDAT! Aki erre nem képes kortól függetlenül, az boldogtalan ember lesz. Ahhoz, hogy kilépj a komfortzónádból bátornak kell lenned! Vállalkozó szelleműnek kell lenni és mindig célt fogsz érni! Ha megteremted az álmot és a célt, és kitartasz mellette, akkor valahogy megteremtődik rá a pénz is. Igaz, hogy vannak hullámvölgyek, én sem tagadom, hogy lassan mi is kifogyunk a pénzből, de semmi sem tökéletes és keményen meg kell érte dolgozni. Sajnos mi is a gazdasági nadrágszíjunk végét kötögetjük már…bizony-bizony nehéz kijönni anyagilag. Mégis azt mondom, hogy menetelünk tovább, hiszen erre tettem fel az életemet és inkább összeszorítjuk azt a bizonyos nadrágszíjat majd jövő év elején. Most már kimondhatom, hogy az álom, amiben hittem itt van az orrom előtt…a hajó felépült, vízre raktuk, ami óriási dolog, mert van, akinek sem hajója, sem vize nincs…már csak a hajót kell tudnom jól kormányozni.

Azt tudom tehát tanácsolni mindenkinek, hogy tárja ki a komfortzónáját…én is ezt teszem! Néhány barát-kollégától is meg kellett válnom és helyettük újakat toborzok…és ez sem ördögtől való dolog, hiszen ha szakmai alapon nyugszik a barátság és szakmailag valami baj van, akkor el kell tudni engedni őket. Lehet, hogy még vagy 50 évig is akár magam mellett tudhattam volna őket, de ha tisztában vagyok vele, hogy nem eredményes szakmai kapcsolatot hozott volna, akkor meg kell tudni válni tőlük. Meg kell tudni válni néha a lótól is, a szerelemtől is – amire megtanított az élet a tavalyi évben, hiszen nem kaptam meg akit szerettem, így lemondtam az érzésről is, megpróbáltam teljesen elfojtani és sikerült – és a barátoktól is, újakra szert tenni, ez is egy bölcsesség… Azt mondják, hogy járt utat járatlanért ne adj fel…ezt én azzal egészíteném ki, hogy győzödj meg róla, hogy a járt út nem jobb-e a járatlannál illetve próbálj meg járatlan utakat is kitaposni magadnak, légy bátor és úttörő!

Szólj hozzá
Jövünk, Balaton!

Idén nyáron először a Nemzeti Lovas Színház történetében a Balaton parton is tartunk előadást! Mindjárt kettőt is: a Szilajt és az Aladdint. Helyszín:Balatonalmádi, Véghely Dezső u. 18., BSE Sporttelep Középső […]

Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2024

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Álláshirdetés: fénytechnikust keres a Nemzeti Lovas Színház

A Nemzeti Lovas Színház technikus kollégát keres világítás, és vizuáltechnikai területekre. Betöltés… Szólj hozzá

Pintér Tibor: köszönöm a támogatásotokat!

Hadd osszunk meg veletek egy exkluzív videóüzenetet, amelyet Pintér Tibor, színházunk igazgatója küld nektek – ezekkel a gondolatokkal szeretné lezárni a Sztárbox szereplését. Köszönjük a sok-sok támogatást, szeretetet, amit kapott […]

Karácsonyi üzenet

Az év utolsó előadásai következnek és szeretnénk benneteket meglepni egy kis ajándékkal! Most Te is ott lehetsz a Nemzeti Lovas Színház óriáskivetítőjén, hogy elmond karácsonyi üdvözleted akár a családodnak vagy […]

A közönséget elbűvölte a Jégvarázs

A hétvégi Jégvarázs gálánk hatalmas sikert aratott a közönség körében, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Ez a darab szívből született, Deák-Lőrincz Andrea tollából valamint Gazdik Dávid és Mohácsi Márk rendezésében. De […]

A Marica grófnővel elindult az őszi/téli évadunk a Kincsem parkban

Két teltházzal, hatalmas sikerrel játszottuk az egyik legnépszerűbb operettet, a darab végén nem maradhatott el a percekig zúgó taps és az álló ováció. Nagyon szépen köszönjük! Folytatás a Herkulessel – […]

Rekord számú jelentkezés az Akadémiánkon

Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: rekord létszámmal jelentkeztek a Nemzeti Lovas Színház lovas színész képző Akadémiájának felvételijére. A szombaton lezajlott meghallgatáson közel 30 új diákot vettünk föl a a 2023/24-es […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.