Gladiátor Miskolcon, a Lovagi Tornák Terén

Május 20-án, vasárnap 19 órától mutatják be Miskolcon a Gladiátor musicalt a Lovagi Tornák Terén. A történet a III. század meghatározó történelmi figuráit – Diocletianus császárt, Szent György lovagot – és egy elképzelt szerelmes pár sorsát mutatja be két felvonásban, egy rendkívül látványos kétórás előadás során – írja a lokal.hu

Pintér Tibor vezetésével a Nemzeti Lovas Színház immár tíz éve hódít Magyarországon, az egyedülálló lovas produkcióival. Akik szeretik a látványos, izgalmas, megdöbbentő, már-már lehetetlen produkciókat, azok nem csalódnak a Gladiátorban sem. Új látványelemekkel, különleges színpadtechnikával, képzett mozgás- és táncművészekkel jelenítik meg a Római Birodalmat. Élő ének, lovas látványelemek, római szekerek, lovas kaszkadőrmutatványok varázsolják vissza a nézőket Nikomédiába, a birodalom keleti fővárosába.

A musical a római birodalom egyik izgalmas időszakát dolgozza fel Mészáros László és Galambos Attila darabjában, de az azonos című filmtől teljesen eltérő történelmi figurákkal és cselekménnyel. A musical és az opera határán mozgó mű a klasszikus zenei megoldások mellett felhasználja a XX. és a XXI. század zenéjének elemeit, de a hangszerelésben megjelenik a hollywoodi filmek hangulata is. Az ókori történet monumentális produkcióként elevenedik meg, igazi sztárszereposztással: Pintér Tibor, Pápai Kíra, Bencze Sándor, Mészáros Árpád Zsolt, Mohácsi Márk, Várfi Sándor, Lőrincz Andrea és még sokan mások.

Pintér Tibor így nyilatkozott a nyári produkcióról: – Mindig meg kell újulni, és arra törekedni, hogy minél többet tudjon az ember erről a hivatásról, a lovas színészetről. Díjlovaglásban nemzetközi díjlovasbajnok oktat minket, de folyamatosan gyakoroljuk a trükklovaglást, a westernlovaglást, fogathajtást – szinte minden, lósporttal kapcsolatos elemet. Előfordul, hogy a főszereplő dalra fakad a 60 kilométeres sebességgel száguldó ló hátán… Elmondható, hogy mi artistákkal, kaszkadőrökkel azonos szinten lovagolunk. Minőségi énekléssel és színészi játékkal operálva a lovat – a világ legszebb és legkarizmatikusabb élőlényét – hívjuk segítségül ahhoz, hogy megemelje még pluszban az előadás színvonalát. Miskolcra a Gladiátor musicallel és a Mátyás, az igazságos című rockoperával (augusztus 11–12.) érkezünk idén. Mindkettő nagyon jól mutat majd Diósgyőrben, hiszen a vár alatt felépített Lovagi Tornák Tere teljesen megfelel egy ókori gladiátor-küzdőtérnek, de a Mátyáshoz passzoló középkori hangulatnak is.

Szólj hozzá
Jövünk, Balaton!

Idén nyáron először a Nemzeti Lovas Színház történetében a Balaton parton is tartunk előadást! Mindjárt kettőt is: a Szilajt és az Aladdint. Helyszín:Balatonalmádi, Véghely Dezső u. 18., BSE Sporttelep Középső […]

Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2024

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Álláshirdetés: fénytechnikust keres a Nemzeti Lovas Színház

A Nemzeti Lovas Színház technikus kollégát keres világítás, és vizuáltechnikai területekre. Betöltés… Szólj hozzá

Pintér Tibor: köszönöm a támogatásotokat!

Hadd osszunk meg veletek egy exkluzív videóüzenetet, amelyet Pintér Tibor, színházunk igazgatója küld nektek – ezekkel a gondolatokkal szeretné lezárni a Sztárbox szereplését. Köszönjük a sok-sok támogatást, szeretetet, amit kapott […]

Karácsonyi üzenet

Az év utolsó előadásai következnek és szeretnénk benneteket meglepni egy kis ajándékkal! Most Te is ott lehetsz a Nemzeti Lovas Színház óriáskivetítőjén, hogy elmond karácsonyi üdvözleted akár a családodnak vagy […]

A közönséget elbűvölte a Jégvarázs

A hétvégi Jégvarázs gálánk hatalmas sikert aratott a közönség körében, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Ez a darab szívből született, Deák-Lőrincz Andrea tollából valamint Gazdik Dávid és Mohácsi Márk rendezésében. De […]

A Marica grófnővel elindult az őszi/téli évadunk a Kincsem parkban

Két teltházzal, hatalmas sikerrel játszottuk az egyik legnépszerűbb operettet, a darab végén nem maradhatott el a percekig zúgó taps és az álló ováció. Nagyon szépen köszönjük! Folytatás a Herkulessel – […]

Rekord számú jelentkezés az Akadémiánkon

Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: rekord létszámmal jelentkeztek a Nemzeti Lovas Színház lovas színész képző Akadémiájának felvételijére. A szombaton lezajlott meghallgatáson közel 30 új diákot vettünk föl a a 2023/24-es […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.