Gondolatok az Édes Életről

Nagyon sokan bántanak az Édes Életben való szereplésemmel kapcsolatban. Szeretnék pár gondolatot megosztani ezzel kapcsolatban, kifejezetten azoknak üzenni, akik nem tudják, hogy egy ilyen műsorban miért van Pintér Tibor. pinter_blog_tv2_1

Azért vállaltam el ezt a műsort, mert úgy gondolom, hogy közelebb kell kerülnöm azokhoz az emberekhez, akik nem igazán ismernek. Bár az Édes Élet egy reality, ahol mindig kell, hogy történjen valami, és sokszor nem pont úgy viselkedünk, mint ahogyan a nagybetűs életben, de mégis nincs mitől félnem. Saját magamat adom a jó és a rossz tulajdonságaimmal együtt. Szóval nagyon jó dolognak tartom az Édes Életet, mert egy olyan műsor, ahol a lovakról tudok beszélni, ahol meg tudom mutatni a színházunk mindennapjait, ahol a kollégáim egyéniségét is megismerhetik. pinter_blog_tv2_2 Kicsit azt gondolom, hogy az ember hiú és fél felvállalni önmagát. Azt hiszem, hogy John Lennon, aki leírta az összes bűnét és hibáit, attól lett nagyszerű ember és még szerethetőbb, mert le merte írni mindazt, amit művelt… Persze senki sem törekszik arra, hogy olyan életet éljen, de lám, ő is piedesztálra emelkedett az őszintesége miatt. Nem gondolom, hogy van mit takargatnom az Édes Életben, mert nincsenek olyan tulajdonságaim, amiket nem szívesen vállalnék, azzal együtt, hogy egy ilyen reality-ben nem mindig vagyunk tökéletesek, sőt.  Attól vagyunk szerethetőek, hogy emberek vagyunk, hogy tudunk gyűlölni, szeretni is egyszerre, hogy tudunk jók és rosszak lenni, hogy bennünk van az ördög és az angyal.   Akiben csak az angyalka létezik, az nem igaz, az egy hamis ábránd. Azt gondolom, hogy ebben a műsorban pont ezt az „ördög-angyalos játékot”, az emberben lévő jót és rosszat mutathatjuk meg, hogy megismerjenek az emberek és lássák, hogy milyen fantasztikus dolgokat csinálunk, mi lovas színészek. pinter_blog_tv2

Szólj hozzá
Jövünk, Balaton!

Idén nyáron először a Nemzeti Lovas Színház történetében a Balaton parton is tartunk előadást! Mindjárt kettőt is: a Szilajt és az Aladdint. Helyszín:Balatonalmádi, Véghely Dezső u. 18., BSE Sporttelep Középső […]

Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2024

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Álláshirdetés: fénytechnikust keres a Nemzeti Lovas Színház

A Nemzeti Lovas Színház technikus kollégát keres világítás, és vizuáltechnikai területekre. Betöltés… Szólj hozzá

Pintér Tibor: köszönöm a támogatásotokat!

Hadd osszunk meg veletek egy exkluzív videóüzenetet, amelyet Pintér Tibor, színházunk igazgatója küld nektek – ezekkel a gondolatokkal szeretné lezárni a Sztárbox szereplését. Köszönjük a sok-sok támogatást, szeretetet, amit kapott […]

Karácsonyi üzenet

Az év utolsó előadásai következnek és szeretnénk benneteket meglepni egy kis ajándékkal! Most Te is ott lehetsz a Nemzeti Lovas Színház óriáskivetítőjén, hogy elmond karácsonyi üdvözleted akár a családodnak vagy […]

A közönséget elbűvölte a Jégvarázs

A hétvégi Jégvarázs gálánk hatalmas sikert aratott a közönség körében, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Ez a darab szívből született, Deák-Lőrincz Andrea tollából valamint Gazdik Dávid és Mohácsi Márk rendezésében. De […]

A Marica grófnővel elindult az őszi/téli évadunk a Kincsem parkban

Két teltházzal, hatalmas sikerrel játszottuk az egyik legnépszerűbb operettet, a darab végén nem maradhatott el a percekig zúgó taps és az álló ováció. Nagyon szépen köszönjük! Folytatás a Herkulessel – […]

Rekord számú jelentkezés az Akadémiánkon

Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: rekord létszámmal jelentkeztek a Nemzeti Lovas Színház lovas színész képző Akadémiájának felvételijére. A szombaton lezajlott meghallgatáson közel 30 új diákot vettünk föl a a 2023/24-es […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.