Hadak útja a Nemzeti Lovas Színházban

2017. február 22.

A Nemzeti Lovas Színházban, amikor egy-egy nagy produkció összeáll, sokszor szükségünk van vendéglovas statisztákra. Ugyan különleges hadseregünk egyre gyarapszik, néha nem elegendő a létszám.

Hosszú évek óta dolgozunk együtt különböző hagyományőrző csoportokkal, azonban azt kell mondjam, hogy az évek során kiszelektálta magát a legjobb csapat, akikkel élmény együtt dolgozni.

A Gladiátor című giga musical előadása során találkoztunk először az isaszegi Hadak Útja Lovas Sportegyesülettel. A csapat Gál Csekeő Dorottya vezetésével 2004-ben alakult többek között azzal a céllal, hogy a fiatalokkal megismertesse a magyar ember ősi kapcsolatát a lóval, és ezen a kapcsolaton keresztül felelősségre, tiszteletre, a ló és a természet megbecsülésére, nevelje őket, egy aktív, összetartó közösséget kovácsolva, ahol a szeretett ló áll a középpontban.

Mottójuk szerint:

„Tudjuk azt, hogy a hagyományainkat

nem őrizni szeretnénk, mert nem rab.

Nem ápolni akarjuk, mert nem beteg.

Hanem megélni szeretnénk!”

Szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy felcseperedhessen egy hazáját jobban ismerő és szerető, vidám kiegyensúlyozott nemzedék!

Ezen a ponton találkoznak céljaink, hiszen a Nemzeti Lovas Színház is igyekszik a magyar fiataloknak magyar példaképeket állítani.

Első ránézésre, nem túl meggyőző, hogy 16-20 éves gyerekek igyekeznek, hitelesen ősi trójai harcosok képét magukra ölteni, csakhogy itt jön a pálfordulás a színház és a valóság között.

Egy bizonyító erejű gondolat megfogalmazására törekszem, miszerint a színház igenis csodákra lehet képes.

A teátrumban elhiszem egy valójában 18 éves emberről, hogy 70 éves és ez fordítva is igaz. Nem is létezik jobb példa erre, mint Törőcsik Mari főszerepe a Rómeó és Júliában. Az ekkor már meglehetősen idős Kossuth – és Jászai Mari-díjas színésznő kiválóan alakította a fiatal Júlia szerepét és a nézőkben fel sem merült, hogy megkérdőjelezzék az alakítást.

Jómagam is gyakran kerülök olyan szituációba a színpadon, hogy szerepem szerinti szerelmi partnereim gyakran 20-25 évvel fiatalabbak nálam, ilyenkor kicsit szégyenkezve kérdezem: „Ugye nem tűnt fel a korkülönbség?”

Jó – és rosszakaróim itt egy véleménnyel azt mondják: „Tibi, nem tűnt fel, hiszen a színpad elfeledteti a kort és a nemet!”

Ez már az ókori görög színházban is így volt, ahol, mint tudjuk nők egyáltalán nem játszhattak szerepet. A nőket is férfiak alakították.
Emancipált a 21. század, ahol a lovas sport is elnőiesedett, erről már korábbi blogomban is olvashattatok.

A Trója című musicalben azonban megerősítést nyertem, hogy a 16-20 éves lányok képesek harcművésszé kiforrni magukat a színpadon, annak köszönhetően, hogy vezetőjük Gál Csekeő Dorottya megfelelő szigorral és keménységgel vezeti ezt a csodálatos csapatot és vállalkozást. Dorka egy kiváló fegyelmezett, kemény ember, s közben lágyszívű édesanya, csodálatos családban nevelve Rozi nevű kislányukat férjével, aki szintén a Hadak Útja csapat egyik vezető személye.

A Hadak Útja Lovas Sportegyesület minden önfeláldozást beleadva ebbe a produkcióba, nem kérdezve semmit, sem gazdasági, sem erkölcsi javakat nem látva maguk előtt, gyakorlatilag teljesen önzetlenül álltak be a Trója című produkcióba.
Elszántságuk, kitartásuk és szenvedélyük itt találkozhatott a Nemzeti Lovas Színházban. Erről éppen a 6 éves Rozi, Dorka kislánya győzött meg. Szerepe szerint ő játszotta Andromakhé kislányát.

A próbán már későre járt, éjfélt ütött lassan az óra, mikor elérkeztünk a kislány jelentéhez, hősünk, azonban elaludt barátnője ölébe kuporodva.
Tanácstalanul álltam, mint rendező, majd azt mondtam Dorkának, itt neked kell döntened, mint édesanya, hogy felébresszük-e vagy hagyjuk tovább aludni és másnap folytatjuk a munkát. Érdekes és lenyűgöző volt számomra Dorka döntése, hiszen ő felkeltette volna kislányát, azonban nem tudta, Rozi már az álmai világában békésen szunyókált.

A jó anya ismérve nem abban rejlik, hogy mennyire képes babusgatni csemetéjét, Dorka e téren is bizonyította rátermettségét, hiszen számára az volt az fontos, hogy beleágyazza az ő hitébe és csoportjába saját gyermekét is, nem kivételezve vele, sőt rajta keresztül statuál követendő példát.

Fejet hajtok a Hadak Útja csapat előtt, hiszen a munka gördülékenyen zajlott, nem kellett semmit kétszer elismételnem, egy különleges alakulatként tudtunk együttműködni. A Trója tökéletes precedenst kínált erre, hiszen ezek fiatal lányok, levéve a modernkori fülbevalókat, elhitették magukról, hogy ők kemény férfiak, akik harcolnak a hazájukért, és ha kell, vérüket adják érte.

Újabb bizonyosságot nyert a színház fantasztikus ereje, és az hogy mennyire NEM fontos, hogy ki kicsoda.

A színházban csak egy, ami fontos, ki mit hisz el magáról a színpadon.

Komoly utat járnak be ezek a gyerekek Dorka vezetésével, úgy hogy a végén valóban megüdvözülnek, hiszen a tapsvihar magáért beszélt. Én soha jobb hadsereget nem kívánok magamnak, mint ez a csapat. Köszönöm a munkájukat!