Indul a nagy nyári turnénk, már az őszi/téli előadásainkra is kaphatók a jegyek

Itt a június, itt a nyár – ez pedig azt jelenti, hogy a Nemzeti Lovas Színház – ahogy minden évben, idén is – elindul a nagy nyári turnéjára: körbejárjuk az országot, sőt a határon túl is fellépünk a nagy sikerű produkcióinkkal. Mórahalom, Bikal, Szilvásvárad, Sümeg, Szigetvár – csak néhány helyszín azok közül, amelyeket útba ejtünk a turné során. Fővárosi rajongóinknak is igyekszünk kedvezni, ugyanis már kaphatóak a belépők az őszi/téli Kincsem Parkos előadásainkra, így a most készülő szuperprodukciónkra, A szabadság vándoraira is. Ne feledjék: a Nemzeti Lovas Színházzal az élmény lóháron érkezik!
Büszkék vagyunk rá, hogy hatalmas az érdeklődés a produkcióinkra: idén nyáron sem lesz olyan nyári hétvége, amikor ne játszanánk valahol. A jól ismert, állandó bázisaink, mint Mórahalom és Bikal mellett új települések is vendégül látják a produkcióinkat, reméljük, minél többen kapcsolódnak majd ki velünk! Az első nyári előadásunk június 8-án, Kiskunhalason lesz, itt a Honfoglalást mutatjuk be, másnap pedig már az ország másik pontján, Szilvásváradon leszünk a Csárdáskirálynővel. Mórahalmon idén 7 különböző előadással lépünk fel, míg Bikalon 5 hétvégén is jelenésünk lesz a Kincsemmel.

De bárhol is lépjen fel a Nemzeti Lovas Színház, a közönségünk minden egyes alkalommal igazi varázslatra számíthat: különleges andalúz lovakra és fríz paripákra, fülbemászó dallamokra, magyaros motívumokkal hímzett huszár jelmezekre, meseszép hintókra és persze remek hangú és emellett kiválóan lovagló színészeinkre. Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója már többször hangoztatta, hogy a társulatával cirkusz és a színház között épít hidat, olyan varászlatos estékkel, amelyeken a színészeik a vágtató lovakon fakadnak dalra. A nyári turnénk teljes programját megtalálhatják a weboldalunkon az Előadások menüpont alatt az eseménynaptárunkban.

Szeptember végén aztán visszaköltözünk majd a fővárosba a bázisunkra, a Kincsem Parkba. Jó hír, hogy máris összeállítottuk a teljes őszi/téli programunkat, így akár már most megvásárolhatók a belépők ezekre az előadásokra – köztük a most készülő szuperprodukciónkra, A szabadság vándoraira is.

A kényelmes online jegyvásárlás a jegy.hu-n lehetséges, de a nyári turnénkon is lesz jegyértékesítés illetve a lovasok.hu Kedvezménykártyával is beszerezhetők a belépők.

Szólj hozzá
Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2024

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Álláshirdetés: fénytechnikust keres a Nemzeti Lovas Színház

A Nemzeti Lovas Színház technikus kollégát keres világítás, és vizuáltechnikai területekre. Betöltés… Szólj hozzá

Pintér Tibor: köszönöm a támogatásotokat!

Hadd osszunk meg veletek egy exkluzív videóüzenetet, amelyet Pintér Tibor, színházunk igazgatója küld nektek – ezekkel a gondolatokkal szeretné lezárni a Sztárbox szereplését. Köszönjük a sok-sok támogatást, szeretetet, amit kapott […]

Karácsonyi üzenet

Az év utolsó előadásai következnek és szeretnénk benneteket meglepni egy kis ajándékkal! Most Te is ott lehetsz a Nemzeti Lovas Színház óriáskivetítőjén, hogy elmond karácsonyi üdvözleted akár a családodnak vagy […]

A közönséget elbűvölte a Jégvarázs

A hétvégi Jégvarázs gálánk hatalmas sikert aratott a közönség körében, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Ez a darab szívből született, Deák-Lőrincz Andrea tollából valamint Gazdik Dávid és Mohácsi Márk rendezésében. De […]

A Marica grófnővel elindult az őszi/téli évadunk a Kincsem parkban

Két teltházzal, hatalmas sikerrel játszottuk az egyik legnépszerűbb operettet, a darab végén nem maradhatott el a percekig zúgó taps és az álló ováció. Nagyon szépen köszönjük! Folytatás a Herkulessel – […]

Rekord számú jelentkezés az Akadémiánkon

Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: rekord létszámmal jelentkeztek a Nemzeti Lovas Színház lovas színész képző Akadémiájának felvételijére. A szombaton lezajlott meghallgatáson közel 30 új diákot vettünk föl a a 2023/24-es […]

Évadnyitó társulati ülést tartottunk

A napokban tartottuk évadnyitó társulati ülésünket, ahol színházunk igazgatója, Pintér Tibor foglalta össze a mögöttünk hagyott nyári hónapok eseményeit és az azt megelőző Kincsem parkos előadások tanulságait. De nemcsak a […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.