Március 15-én a nemzet ünnepére emlékezett a lovas színház

Március 15-e minden, magát magyarnak valló ember számára az egyik legfontosabb Nemzeti ünnep. 1848-ban a tavasz, nem csak a természet ébredését hozta, hanem a magyar nemzetét is. a Márciusi ifjak elhatározták, hogy hangot adnak követeléseiknek, egy szabad országért, ahol a polgárok között egyenlőség és testvériség uralkodik.

A mai napig hagyományosan ezen a napon a szívünk fölött hordott kokárdával emlékezünk a forradalomra és azokra a hősökre, akik életüket adták egy szebb jövőért.

Évről – évre, mikor az ünnep alkalmából előveszem a kokárdám mindig nagyot dobban a szívem. Annak idején édesanyám készítette nekem, mikor még kisgyerek voltam.  Azóta féltőn, őrzöm egy kis fiókban a hozzá hasonló, számomra fontos többi ereklyémmel együtt. Nagy boldogsággal és büszkeséggel hordom ezt a jelképet, s amint kitűzöm a bal oldalamra a lelkem is ünneplőbe öltözik.

Az idei évben ez a nap egy fordulópontot is jelentett társulatom életében, hiszen a téli időszak felettébb erőt próbáló volt az elmúlt hónapokban, azonban így is kijelentetem, hogy sikerként könyvelhetjük el a folyamatos hidegben zajló próbákat és a megtett erőfeszítéseket, hiszen a Mátyás, az igazságos vasárnapi utolsó előadása teljes teltházzal zajlott.  Számomra ez is azt mutatja, hogy egyre többen érdeklődnek színházunk iránt és egyre magasabb színvonalon működtetjük mindazt, amit úgy hívunk, hogy lovas színház.

A március 15-i A költő, ha visszatér című előadásunkra való felkészülés már roppant könnyedén zajlott, aminek két oka is volt. Egyrészt olyan lovas színészek és énekesek álltak színpadra, akik már szinte fél szavakból is értik egymást és engem is. Másrészt észrevették, hogy a darab tökéletesen alkalmas arra, hogy ezeket az elementáris erőket igazán meg tudja szólaltatni. Ehhez kiváló alapot nyújtottak, a Koltay Gergely és Szűts István zeneszerző és szövegíró tollából származó rock dalok.

Az előadás előtt a csapatomra néztem, és azt mondtam nekik: a mai nap nem a lovas trükköké és lovas tudásé, nem a kiváló énekhangoké, nem a látványelemekről szól, és nem a tüzes karikáról. A mai nap az ünneplőbe öltözetett lelkületről szól, ami Petőfi Sándor fantasztikus forradalmi alakján keresztül meg kell, hogy dobbantsa a magyar fiatalok lelkében és testében azt a szívet amelyik a hazáért és a magyarság tudatunkért dobog .

Ahogy a kollégáim előtt álltam, s mindezt átadtam nekik, láttam rajtuk, hogy megértették az üzenetet. A Nemzeti Lovas Színháznak kötelessége a közönség felé közölni a nemzeti motívumok lobogtatása nélkül is azt, hogy hiszünk az 1848-as forradalom üzenetében. Hisszük, hogy a magyar nép egy lovas nemzet és ennek a tudatnak a biztonságában kell egy ilyen kivételes előadást eljátszanunk.
Azt mondtam a csapatomnak: úgy érzem ma sikerünk lesz!

A darabot elismerés nyugtázta, nagyon jó torkok és kiváló hangok álltak rendelkezésünkre, azt gondolom aznap a lovaink is jó hangulatban voltak.

Egy előadás azonban nem mindig akkor jó, amikor mi azt hisszük, hogy jól teljesítettünk.
Próbálhatunk akár hónapokon át, lehozhatjuk az égboltról a csillagokat, s mégsem lesz siker a színműből. A kevesebb néha több! Lehet, hogy egy sokkal egyszerűbb és nemesebb dolog, sokkal hitelesebb és értékesebb tud lenni, mint valami látványos túlzásba vitt, indokolatlan, néha öncélú jelentekkel tarkított koprodukció.

Ez a rockopera a nemes egyszerűségétől volt nagyszerű, ahol klasszikus elemekkel dolgoztunk, ám mégis rengeteg néző köszönte meg az előadást a műsor végén.

A Nemzeti Lovas Színház ezzel a lelkülettel ünnepelte március 15.-ét, bízva abban, hogy a nézők szívébe is ragyogást csiholtunk. Kincsem parki bázisunkon sikerült a forradalmi hangulatot kellőképpen előidézni.

Én boldog és elégedett vagyok, azt gondolom méltó módon adóztunk ennek a csodálatos ünnepnek!

Kövessétek nyomon a honlapunkat és természetesen minket is, hogy mikor hol tudtok velünk találkozni.

www.nemzetilovasszinhaz.com

ON-LINE JEGYVÁSÁRLÁS

MEGNÉZEM A REPERTOÁRT

ADDIG IS SZERETETTEL VÁRUNK BENNETEKET A KINCSEM PARKBAN

GALÉRIA
Fotók: Globális Világ

Szeretettel

Pintér Tibor
Igazgató

 

Szólj hozzá
Jövünk, Balaton!

Idén nyáron először a Nemzeti Lovas Színház történetében a Balaton parton is tartunk előadást! Mindjárt kettőt is: a Szilajt és az Aladdint. Helyszín:Balatonalmádi, Véghely Dezső u. 18., BSE Sporttelep Középső […]

Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2024

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Álláshirdetés: fénytechnikust keres a Nemzeti Lovas Színház

A Nemzeti Lovas Színház technikus kollégát keres világítás, és vizuáltechnikai területekre. Betöltés… Szólj hozzá

Pintér Tibor: köszönöm a támogatásotokat!

Hadd osszunk meg veletek egy exkluzív videóüzenetet, amelyet Pintér Tibor, színházunk igazgatója küld nektek – ezekkel a gondolatokkal szeretné lezárni a Sztárbox szereplését. Köszönjük a sok-sok támogatást, szeretetet, amit kapott […]

Karácsonyi üzenet

Az év utolsó előadásai következnek és szeretnénk benneteket meglepni egy kis ajándékkal! Most Te is ott lehetsz a Nemzeti Lovas Színház óriáskivetítőjén, hogy elmond karácsonyi üdvözleted akár a családodnak vagy […]

A közönséget elbűvölte a Jégvarázs

A hétvégi Jégvarázs gálánk hatalmas sikert aratott a közönség körében, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Ez a darab szívből született, Deák-Lőrincz Andrea tollából valamint Gazdik Dávid és Mohácsi Márk rendezésében. De […]

A Marica grófnővel elindult az őszi/téli évadunk a Kincsem parkban

Két teltházzal, hatalmas sikerrel játszottuk az egyik legnépszerűbb operettet, a darab végén nem maradhatott el a percekig zúgó taps és az álló ováció. Nagyon szépen köszönjük! Folytatás a Herkulessel – […]

Rekord számú jelentkezés az Akadémiánkon

Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: rekord létszámmal jelentkeztek a Nemzeti Lovas Színház lovas színész képző Akadémiájának felvételijére. A szombaton lezajlott meghallgatáson közel 30 új diákot vettünk föl a a 2023/24-es […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.