Gondolatok az Édes Életről
Nagyon sokan bántanak az Édes Életben való szereplésemmel kapcsolatban. Szeretnék pár gondolatot megosztani ezzel kapcsolatban, kifejezetten azoknak üzenni, akik nem tudják, hogy egy ilyen műsorban miért van Pintér Tibor.
Azért vállaltam el ezt a műsort, mert úgy gondolom, hogy közelebb kell kerülnöm azokhoz az emberekhez, akik nem igazán ismernek. Bár az Édes Élet egy reality, ahol mindig kell, hogy történjen valami, és sokszor nem pont úgy viselkedünk, mint ahogyan a nagybetűs életben, de mégis nincs mitől félnem. Saját magamat adom a jó és a rossz tulajdonságaimmal együtt. Szóval nagyon jó dolognak tartom az Édes Életet, mert egy olyan műsor, ahol a lovakról tudok beszélni, ahol meg tudom mutatni a színházunk mindennapjait, ahol a kollégáim egyéniségét is megismerhetik. Kicsit azt gondolom, hogy az ember hiú és fél felvállalni önmagát. Azt hiszem, hogy John Lennon, aki leírta az összes bűnét és hibáit, attól lett nagyszerű ember és még szerethetőbb, mert le merte írni mindazt, amit művelt… Persze senki sem törekszik arra, hogy olyan életet éljen, de lám, ő is piedesztálra emelkedett az őszintesége miatt. Nem gondolom, hogy van mit takargatnom az Édes Életben, mert nincsenek olyan tulajdonságaim, amiket nem szívesen vállalnék, azzal együtt, hogy egy ilyen reality-ben nem mindig vagyunk tökéletesek, sőt. Attól vagyunk szerethetőek, hogy emberek vagyunk, hogy tudunk gyűlölni, szeretni is egyszerre, hogy tudunk jók és rosszak lenni, hogy bennünk van az ördög és az angyal. Akiben csak az angyalka létezik, az nem igaz, az egy hamis ábránd. Azt gondolom, hogy ebben a műsorban pont ezt az „ördög-angyalos játékot”, az emberben lévő jót és rosszat mutathatjuk meg, hogy megismerjenek az emberek és lássák, hogy milyen fantasztikus dolgokat csinálunk, mi lovas színészek.