PINTÉR TIBOR, A TERMÉSZETKÖZELI MENEDZSER „Gardrób”

Mások véleménye alapján megítélni bárkit komoly hiba. Legjobb, ha az ember maga megy a dolgok elébe, és kizárólag saját tapasztalatai alapján igazodik. Persze befolyásolnak minket a sokat hangoztatott panelek, különösképpen igaz ez egy olyan közismert arc esetében, aki a televízión keresztül befurakszik a nappalinkba.

Szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy tiszta fejjel mentem bele a minap egy találkozásba.

Pintér Tibor, a „Magyar Rahan”, a „Lovasszínész”, a „Suttogó”, az„Oroszlánsörényű”, akit a rosszindulatú nyelvek elsősorban tini nindzsa lánykák kigyúrt bálványaként említenek, s csupán később kerül szóba az, ami ő leginkább, a színész.

Sajnos…

Őszintén szólva arra készültem, hogy egy erőteljes személyiség a teljes önazonosságát át akarja majd vinni egy formális szettbe.

20161004_152905

Miről is van szó?

Valamikor húsz évvel ezelőtt egy Philips beszállító cégnél dolgoztam (végeztem én rendes munkát is). Münchenben, egy nagyszabású elektronikai kiállításon alkalmam nyílt találkozni az addig csupán „telefonhangként” ismert, bajor partnerekkel. A meeting első pillanatainak vizuális emléke kitörölhetetlenül égett bele agyam szegletébe. A kellemes női hang gazdája – aki egy termetes Ursula volt – magára hajította a tartomány éves trachten termelésének egy jelentősebb százalékát, hatalmas testének fennmaradó részeit pedig eredeti, tiroli lodennel borította be. A vizuális mérgezés eme akadémiai esete nem járt egyedül. Döbbenetemet fokozandó bemutatott a Geschäftsführer-nek is… Ha nem szól előre, hogy az ügyvezető úrral van dolgom, azt gondolom, hogy Tiroler Ötzi, az osztrák mulatós pop Fekete Pákója tévedt be a standra. Volt ottan minden, hímzett hózentróger, térdig érő bőrgatyával, tehénpásztor zokni, fatalpú kalucsni, damaszting, darutollas kalpag, ökörszarv kürt, svájci keresztes butykos, lószőrmellény.

Elektronikai high tech beszállító…. éééérteeeeed?????

Nem tudom mennyire sikerült rávilágítanom arra, mekkora hibákat véthetünk, ha hobbynkat, népi hagyományainkat, kedvenc sporttevékenységünket, autómárkák iránti rajongásunkat bevisszük a formális ruhák világába. A számunkra nagy fontossággal bíró kellékek környezetünk szemszögéből értelmezhetetlennek, nevetségesnek tűnhetnek.

Tartottam tőle, hogy egy olyan ügyfél, akinek élete mind hivatásában, mind magánemberként elválaszthatatlanul összefonódik a lovakkal, üzleti viseletében is ragaszkodni fog ehhez az üzenethez.

Félelmem alaptalan volt. Egy rendkívül kedves, nyitott embert ismertem meg, aki hagyta magát terelni, és minden észrevételt pozitívan fogadott. A színészi feladatokon túlmenően a lovas színház irányításával együttjáró menedzseri státusz olyan öltözetet kíván, ami csupán hiányosan állt Tibor rendelkezésére. Hosszan beszélgetve alakítottuk ki azon üzleti szetteket, amelyek tükrözik viselőjük lazaságát, a művészléttel együttjáró bohémságot, valamint a természetközeli életstílust is.

A brit hatást is magán viselő, tweed jellegű, mégis olasz vonalvezetésű zakó barnás tónusa meleg, naturális hangulatot áraszt. Ezen a színskálán maradva választottuk ki a fődarab mellé a további kellékeket. A sötétebb barna „chino” nadrág, pimasz Eszterházy mintát kapott, elasztikus pamut alapanyaga pedig lehetővé teszi, hogy a manapság divatos farmerek slim vonalait idézze meg. A szetthez illesztettünk még egy testhezálló, nyitott mellényt, ami akkor sem hagyja „meztelenül” viselőjét, ha a tárgyalások izzasztósabb részeinél ledobják az urak a zakót. A mellény természetesen az öltözék egészével harmonizáló „föld” színeket kapta: szürkésbarnát, rozsdabarnát, homokszínt, csontszürkét. Az öv esetében is folytatódott a casual életérzés hangsúlyozása, egy több színből összeállított, elasztikus, fonott szíjjat választottunk. Nyitott inggallérral is működik a szett, de a komolyabb szituációkra választottunk egy keskeny, kötött nyakkendőt, ami egyértelműen eltér a bankárszféra selyem kendőitől.

20161004_152956

A megjelenést egy csodaszép, kézzel varrott, tamponfestett, manufakturális cipő zárta volna le, és tartotta volna egyértelműen a formális viselet keretein belül, de egy sajnálatos baleset – nyilván egy „kisebb” affér egy patással – okán nem tudtunk megfelelő méretet biztosítani.

Tiborral abban maradtunk, hogy a kívánt méretű lábbeli megérkezése teremt majd újabb lehetőséget egy látogatásra. Én mindenesetre már várom!

Kun Gergely

Forrásszöveg és az eredeti megjelenés:

gardrob.reblog.hu
Kun Gergely Loft Outlet

Szólj hozzá
Lovászt keresünk!

A Nemzeti Lovas Színház megbízható, szorgalmas, a rendet és az állatokat szerető lovászt keres hosszú távra budapesti munkavégzéssel. Szólj hozzá

Mecénás Program

A Nemzeti Lovas Színház az elmúlt években bizonyította, hogy megkerülhetetlen részévé vált mind a magyar színházi életnek, mind pedig a magyar lovas kultúrának, hungarikumként tekintenek ránk, az országimázs szempontjából is […]

Eladó a Nemzeti Lovas Színház rendezvénysátra

A 70 x 23 méteres, kitűnő állapotú sátort elsősorban rendezvényhelyszínnek, sporteseményekre és fedeles lovardának ajánljuk. A sátor Budapesten a Kincsem Parkban előre egyeztetett időpontban tekinthető meg. Érdeklődni lehet: nybeata@nemzetilovasszinhaz.hu , […]

Közönségszervező munkatársat keres a Nemzeti Lovas Színház

Ha imádod a színházat, a lovakat és kitűnő közönségszervező vagy, akkor eljött a Te időd: most itt a lehetőség, hogy csatlakozz a Nemzeti Lovas Színház csapatához. Olyan Közönségszervező kollégát keresünk, […]

Rangos kitüntetést vehetett át színházunk igazgatója, Pintér Tibor a nemzeti ünnepünkön

Mindszent adott otthont a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés augusztus 20-i ünnepségének. A rendezvényen Gémes László elnök adta át a közgyűlés díjait. A kitüntetettek között ott volt Pintér Tibor is, a Nemzeti […]

Kincsem születésének 150. évfordulóját előadásokkal ünnepeljük

Kincsem születésének 150. évfordulóját ünnepeljük, ezért nem véletlen, hogy a Nemzeti Lovas Színház 2024-es őszi évada a Kincsem című musicallel startol – a Kincsem Parkban. A sportsikerei révén világhírűvé vált […]

Jön az őszi évad a Kincsem Parkba!

Örömmel értesítjük a közönségünket, hogy a Nemzeti Lovas Színház megkezdte a belépőjegyek árusítását a 2024 őszi évadra! A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem […]

Dübörög a nyár a Nemzeti Lovas Színházzal

Vigyázz mit kívánsz magadnak!- tartja a kínai közmondás. Így van ezzel a Nemzeti Lovas Színház megálmodója, Pintér Tibor is, aki 10 évvel ezelőtt azért hozta létre a társulatát, hogy hétről-hétre […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.