Az igazgató kétszer is meg tud halni a Nemzeti Lovas Színházban
A furcsának tűnő címválasztásom apropója a vasárnap előadott nagy sikerű János vitéz című előadás.. Valóban kétszer is „meghaltam”. Előszörmár rögtön a belépőmet követően, majd az előadás végén.. Rögtön megértitek, miről is volt szó, bár a nézők biztosan tudják, hiszenegyütt mosolyogtunk a történteken. Mint Kukorica Jancsi, álló vágta közben érkeztem a színpadra, és vidáman énekeltem a dalomat. A ló (Robertó) hirtelen kiugrott alólam, megpróbáltam visszaülni rá, de már nem sikerült. Tipikus halott indián pózban próbáltam tovább vergődni a ló oldalán, eljátszva azt, hogy mi sem természetesebb mozgássor ennél, Kukorica Jancsi félig lógva a lován énekli, az egyébként nagyon vidám Én, a pásztorok királya című dalt. 😀 – Még most is nevetek… –
A ló aztán lelassult, én pedig nagy puffanással értem a földre, már az első percekben belekóstolva a Nemzeti Lovas Színház geotextiles talajába.
„Szándékos volt? – Hát persze, nálunk minden direkt van” válaszoltam hanyag eleganciával a nézői kérdésekre az előadás szünetében.
Újra megtanultam, amit már eddig is tudtam, hogy lóban és nőben soha ne bízz meg!. Egy igazi lovas mindig felügyeli és figyeli lova tekintetét, az érzelmi állapotát úgy, mint ahogy egy igazi férfi is figyeli és ismeri szerelme rezdüléseit.
Az előadás során nagyon könnyű szerrel ültem a lovamra, és nem figyeltem a tekintetében és mozgásában, aznapi közérzetét. Nem volt jó hangulatban… Egy csődör tinker fajtájú lóról beszélünk, amelyik identitásánál fogva, állandóan húz a méneséhez. Lévén, hogy Kukorica Jancsiként egyedül érkezem be vele, folyamatosan figyelte, hol találhat fogást rajtam, mikor mehet vissza a csapathoz a back stage-be.
A nézők felé kacsintva, még megjegyeztem, „csakis a hazai pálinka lehet az oka, nem kellett volna annyit innom”!
Váratlan helyzetek adódhatnak, azonban akkor válhatunk igazán nagyszerű lovas színészekké, ha ezekben a kiszámíthatatlan szituációkban is tudunk megfelelően korrigálni. Szoktam mondani, csak az nem esik le a lóról, aki fel sem száll. Mi büszkén vállaljuk a botlásainkat is, hiszen olyan vagyunk, mint az artisták: 90 %, hogy sikerül, de mindig ott van az a bizonyos 10 %, hogy elhibázunk valamit. „Benne van a pakliban”!
Egy profi lovasnak, mindenre van forgatókönyve.Talán meglepődtök, de , egy-egy esés nagyon komoly balesettel is végződhet, ha a lovas nem megfelelően képzett. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy miközben minden vágyunk elkápráztatni előadásaink nézőközönségét, ezek az állatok hatszáz-nyolczáz kilós jószágok. A forgatókönyvet mindig az adott szituáció szüli, erre igyekszünk megtanítani lovas színész növendékeinket az akadémiánkon. Egy rutinos, sok produkciót megélt színész remekül tud ilyen esetben improvizálni, azt hiszem Robertó lovammal, mi is jól megoldottuk ezt a kényes helyzetet.
Az első bakit követően elérkeztünk a csatajelentekhez, kiválóan sikerültek, egy igazi ágyú is eldördült a harc hevében.. A veszélyes jelentek és a tüzes akadály is nagyszerűen zajlottak, ezt az apró kis malőrt leszámítva, szinte tökéletes előadás volt.
Az előadás végén a falu két árvája János vitéz és Iluska közösen a mennyországba találják meg örök boldogságukat sírig tartó szerelmüket.
Így „halhattam” meg másodszor is immáron forgatókönyvszerűen, Robertóval történt bakinkat követően.
Bátran kijelenthetem, hogy mi lovas színészek gyakran a testi épségünket kockáztatjuk, egy-egy akrobatikus elem közben. Caesar mondása volt: „Kenyeret és cirkuszt a népnek!” Uralkodása óta ez mit sem változott, hiszen a cirkuszművészet egyik ága a lovas zsonglőrködés. Akrobata edzésekkel igyekszünk felkészülni, amihez természetesen profik segítségét is igénybe vesszük. Nagy Balázs kaszkadőr rendszeresen jár hozzánk, illetve Lezsák Levente is jár hozzánk néha, aki akrobatikus edzésekkel tökéletesíti technikánkat. Nagy vágyam, hogy egyszer minden színészünk kicsit a cirkuszművészetet is meghazudtoló módon, kiváló éneklés közben, izgalmas akrobatikus elemeket is tudjon belevinni a produkcióba.
Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű: az én olvasatomban a lovas színház nem csupán egy forma, ahol a lovak bejönnek és kimennek, a színész pedig énekelget. Az én lovas színházamba lovas színész kell! Mégpedig olyan művész, aki mindent tud a lovon, amit valaha lovas el tudott követni. Minden ország, minden hagyományát, minden lovas kultúra, minden fokozatát a legmagasabb szinten kell művelni.
Az akrobatikus és kaszkadőrtudásunk porondra is kerül a Trója című rockopera előadásunkon. Akiket eddig felcsigáztam, bátran invitálom erre előadásra , hiszen ott minden lesz, ami a lovas harcművészetekkel kapcsolatos. Kétkerekű lovas szekerek harca, amit bigáknak hívunk. Veszélyes tüzes kaszkadőr jelenet, hiszen Trója a darab szerint is a lángokban pusztul el. Különböző, szinte éles üzemmódú harci jelentek is lesznekl, melynek egyik szereplője kedves barátom, Berki Krisztián lesz. Azt gondolom, kiválóan alkalmas erre a szerepre és szívesen vállalta az előadást nálunk. Azóta már többször próbáltuk együtt., Komoly felkészülést igényelnek a hitelesen előadott harcjelentek.
Egy színházban nagyon nehéz dolgunk van, hiszen míg egy filmet úgy vagdosnak a vágók hogy tökéletes legyen, addig a színház egyszeri és megismételhetetlen „live” közvetítés, ha szabad ilyen képzavarral élnem. Minden ott, és akkor játszódik, a pillanatok gyönyörű sokasága, ahol százszor nagyobb koncentrációra van szükség, mint egy filmforgatásnál.
Itt fogalmazódott meg bennem igazán miben rejlik a lovas színház nehézsége; a nézőknek olyan egzakt harcot kívánunk felállítani, ahol közönség sem unatkozik és kiváló művész kollégáim testi épsége is garantált. Létezik-e egyáltalán ennek a kettősségnek valahol egy közös nevezője, ahol semmi sem csorbul a másik javára?
Egy azonban biztos, én minden produkció végén úgy érzem, hogy meghalok egy kicsit.
*Képgaléria – János vitéz (2017. 01. 29. Kincsem park – a szerk.)
Várunk titeket szeretettel a Kincsem parkban!
[button style=”small filled arrow-left” icon=”” title=”On-line jegyvásárlás” url=”https://www.jegy.hu/program/troja-75961″]
[button style=”small filled arrow-right” icon=”” title=”MEGNÉZEM A REPERTOÁRT” url=”http://nemzetilovasszinhaz.hu/repertoar/”]
Szeretettel
Pintér Tibor
igazgató