A Nemzeti Lovas Színház könnyeket vagy mosolyt fakaszt a nézők és egymás arcára!

A Nemzeti Lovas Színház különleges módját választotta a jótékonykodásnak. Sok eszközből ugyan még nem válogathatunk, azonban a ló, a lovaglás és a színház adta örömöket beraktuk mi is egy jótékony kalapba, bízva abban, hogy megfelelően kamatoztatni tudjuk e szándékunkat.

Körülbelül 3 hónappal ezelőtt érkezett hozzám az együttműködésre való megkeresés Lázár Vilmos a Magyar Lovassport Egyesületek  Országos Szövetségének elnökétől és Dallos Gyula huszonötszörös díjlovas-bajnok, a lovassportok egyetlen mesteredzőjétől.
Domonyvölgyben találkoztunk egy rendezvény keretén belül, ahol egy alapítvány közreműködésével rákos gyermekek álmait valósíthattuk meg.

Ekkor hallottam először egy soproni, 16 éves, gyógyulásban lévő leukémiás lányról, akinek az a nagy álma, hogy a Nemzeti Lovas Színházban egyszer duettet énekeljünk együtt. A lányt Moharasi Melisszának hívják és nagyon boldogan mondtam azonnal igent a felkérésre.

Aztán csak törtem a fejem…

Amekkora ajándék lehet ez Melisszának, legalább akkora felelősség is mindkettőnk részéről.

Pattogtak a kérdések a fejemben. Hogy lovagol ez a kislány? Hogy énekelhet ez a kislány? Mi történik, ha …

Mint kiderült, aggodalmam felesleges volt. Az előadás előtt már kétszer felvettem Melisszával és szüleivel a kapcsolatot, hogy a Nemzeti Lovas Színház bázisán, a Kincsem Parkban találkozzunk. Ez volt Melissza álmának a főpróbája, mint kiderült kitűnően lovagol és énekel.
Szabadidejében egy soproni színjátszó kör tagja, ahol rendszeresen játszik kisebb nagyobb szerepeket. Sem a lovak közelsége, sem a színpad nem volt idegen számára. Könnyű dolgom volt.

Bátran kijelenthetem, hogy Melissza, hasznos tagja lett csapatunknak, hiszen első nagy bevetése mindjárt a Nemzeti Lovas Színház nyitó gáláján, a  Hungalórum című musical operettek lóhátról című show műsorban történt meg.

Duettünkhöz a Padlás című musicalből a Fényév távolság című dalt választottam, s közben vágtára sarkallva lovunkat száguldottunk Melisszával. A dal végén egymás kezét fogva énekeltük:

” Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…”

Nehéz volt úgy énekelni, hogy ne jöjjenek ki a könnyeim, összeszorult a torkom, megható volt számomra, ez a fiatal kislány milyen példa mutatóan helyt állt, ebben az egyébként nagyon nehéz helyzetben.

Meggyőződésem, hogy gyógyítani mi is tudunk, habár bárgyúság lenne az előadóművészetet azok közé a fantasztikus hivatások közé sorolni, mint az orvostudomány és a pedagógusok, akik valóban gyógyítanak, azonban egy kis szakadék után úgy érzem, hogy nekünk művészeknek is nagy felelősségünk van. Az a meglátásom, hogy a muzsika, az éneklés, a színház önmagában gyógyító erővel bír. A mi felelősségünk többek között ez.

Az üzenetem a nézőknek is, és a kedves olvasóknak is, hogy ha mi valahogy gyógyítani tudunk, akkor csak így, hogy könnyeket vagy mosolyt fakasztunk a nézők és egymás arcára is.

Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a kislánynak, ha egy picit is, de hozzá járulhattunk a gyógyulásához és az álmát valóra válthattuk.

 

Melissza csodálatos példáján felbuzdulva, az azóta eltelt időben a Nemzeti Lovas Színház állandó kis vendégei a Cseppkő gyermekotthon gyermekei is, akik fantasztikus rajongással és érdeklődéssel vesznek részt rendszeresen előadásainkon.

 

Várunk Mindenkit a Nemzeti Lovas Színház új produkcióira

[button style=”small filled ” icon=”” title=”MEGNÉZEM A REPERTOÁRT” url=”http://nemzetilovasszinhaz.hu/repertoar/”]

Szeretettel

Pintér Tibor

Igazgató

 

 

Szólj hozzá
Jövünk, Balaton!

Idén nyáron először a Nemzeti Lovas Színház történetében a Balaton parton is tartunk előadást! Mindjárt kettőt is: a Szilajt és az Aladdint. Helyszín:Balatonalmádi, Véghely Dezső u. 18., BSE Sporttelep Középső […]

Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2024

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Álláshirdetés: fénytechnikust keres a Nemzeti Lovas Színház

A Nemzeti Lovas Színház technikus kollégát keres világítás, és vizuáltechnikai területekre. Betöltés… Szólj hozzá

Pintér Tibor: köszönöm a támogatásotokat!

Hadd osszunk meg veletek egy exkluzív videóüzenetet, amelyet Pintér Tibor, színházunk igazgatója küld nektek – ezekkel a gondolatokkal szeretné lezárni a Sztárbox szereplését. Köszönjük a sok-sok támogatást, szeretetet, amit kapott […]

Karácsonyi üzenet

Az év utolsó előadásai következnek és szeretnénk benneteket meglepni egy kis ajándékkal! Most Te is ott lehetsz a Nemzeti Lovas Színház óriáskivetítőjén, hogy elmond karácsonyi üdvözleted akár a családodnak vagy […]

A közönséget elbűvölte a Jégvarázs

A hétvégi Jégvarázs gálánk hatalmas sikert aratott a közönség körében, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Ez a darab szívből született, Deák-Lőrincz Andrea tollából valamint Gazdik Dávid és Mohácsi Márk rendezésében. De […]

A Marica grófnővel elindult az őszi/téli évadunk a Kincsem parkban

Két teltházzal, hatalmas sikerrel játszottuk az egyik legnépszerűbb operettet, a darab végén nem maradhatott el a percekig zúgó taps és az álló ováció. Nagyon szépen köszönjük! Folytatás a Herkulessel – […]

Rekord számú jelentkezés az Akadémiánkon

Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: rekord létszámmal jelentkeztek a Nemzeti Lovas Színház lovas színész képző Akadémiájának felvételijére. A szombaton lezajlott meghallgatáson közel 30 új diákot vettünk föl a a 2023/24-es […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.