Életem első díjlovas versenye
Közel 20 éve, hogy a Pápai Mezőgazdasági technikumban befejeztem tanulmányaimat. A lovaglás és a különböző lovas sportok már abban az időben is lekötötték az energiáim nagy részét. Különböző díjlovas és militari versenyek rendszeres résztvevője voltam, azonban ahogy elmúltak az iskolás évek a versenyzés is háttérbe szorult.
Azóta nem godnoltam arra, hogy talán újra belecsapok ebbe a világba, hiszen rengeteg felkészülést és a versenyzés iránti elhivatottságot igényel.
A Nemzeti Lovas Színház vezetőjeként úgy gondolom, nagy kockázatot vállalok azzal, hogy rögtön egy versenyen igyekszem bizonyítani díjlovas tudásomat. Azzal, hogy bevonulok a profik közé, az esetleges kudarccal is számolnom kellett. A versenyszám végrehajtása nagyon pontos, felkészült, ló és lovasa közötti összhangot igényel, s nem fér bele semmilyen kicsapongás, vagy eltévesztett lépés.
A vélemények gyakran ütköznek a betanított lépések helyességével kapcsolatban, erre a legjobb példa, egy hónapokkal ezelőtti videó, melyet a @nemzetilovasszinhaz és a @pintertibornmezetilovasszinhaz Facebook oldalunkon láthattatok. Éppen az oldaljárást és a piaffe lépésekre idomítottam a lovamat, az újabb trükkökre, amik nagy hasznunkra válnak majd az előadásokon. Természetesen a nézőktől és olvasóktól kaptam hideget meleget, de inkább hideget. „Állítólag” mindannyian hozzáértő lovas emberek, akik biztosan tökletesen idomítanak is, a kifogástalan lovas tudáson kívül.
Valójában egy szakember sem értékelte a videómat, de mindenki tudta, hogy valójában jól csinálom. Dallos Gyula bácsi szavait idézem, aki azt mondta a videót látva, hogy: Tibor, az út, amin jársz kitűnő, s remek irányt választottál a minőségi lovas sportok tekintetében.
Mi itt a Nemzeti Lovas színházban egyre csak arra törekszünk, hogy mindezt a tudást az előadásainkon is hasznosítani tudjuk, s aki nyomon követi a produkcióinkat láthatja is ezt a csodálatos fejlődést.
A lovas társadalom két ismert és elismert alakját a barátaim között tudhatom. S habár rokonságuk elsőre nyilvánvaló lehet, valójában csak névrokonság áll fenn az általam nagyra tartott Dallos Gyula mesteredző és Dallos Andor a Szilvásváradi ménesgazdaság vezetője között.
Kettejük felkérésenek eleget téve döntöttem úgy, hogy részt veszek a I. Barokk ló országos Díjlovagló Kupán, mely a szilvásváradi ménesbirtok szervezésében került megrendezésre.
Szilvásvárad ménesgazdasága egyre csak fejlődik, így már-már magától értetődő, hogy a díjlovaglás legújabb fellegvára lett Magyarországon.
A Ménesgazdaság már sokszor bizonyította, hogy új, különleges, egyedi programokkal várja a látogatóit. Most a hagyományteremtés szándékával rendezte meg az országos kupát, melyen többek között az osztrák nemzetiségű Heinz BREZA lovaglómester bírált, hozzáteszem talán a legnagyobb szigorral.
Először azonban nem volt szándékomban indulni, ezért Dallos Bea néni (Dallos Gyula bácsi felesége) felajánlotta nekem, hogy esetleg énekelhetnék is a verseny közben, azonban ezt nem tartottam volna fairnek. Nem akartam kilógni a sorból, szerettem volna, ha ugyanazok alapján a kritériumok alapján végzik a zsűrizést, mint bármely más hivatásos versenyzővel szemben.
Az indulók között volt például Dallos Zsófia és további olyan szaktekintélyek, akiknek lovas tudása megkérdőjelezhetetlen. A tét hatalmas volt, hiszen a lovas társadalom kereszttűzébe is kerülhetek, így a kihívás óriási volt, de jelentem a negyedik helyen végeztem. A dobogó legfelső fokán Dallos Zsófia díjlovas bajnok állhatott.
A díjlovagló versenyken úgynevezett díjlovagló négyszögben kell az elemeket végrehajtani, melynek mérete 20×60 méter. Ennek a sportnak a lényegi eleme, hogy ezen a négyszögön belül minden feladatott tökéletesen kell végrehatani, nem fér bele semmilyen hiba, ami a Nemzeti Lovas Színházban néha bizony belefér, sőt néha előnyt kovácsolunk belőle. Nagy volt a tét, hogy ezt a fegyelmezett és kicsit behatárolt négyszögbe illesztett sportot el tudom-e sajátítani. Nos úgy tűnik a felkészüktségem elégnek bizonyult, Dallos Guszi bácsi külön kiemlete a lovon való ülésemet és az oldaljárásokat is tökéletesen hajtottam végre.
Bár nem célom a versenylovaglás, kicsit belekóstolhattam egy ilyen verseny hangulatába, amit semmiképp sem bánok, hiszen rengeteg visszaigazolást kaptam arról, hogy én és a csapatom remek úton haladunk a közös edzéseink alkalmával.
Ahhoz, hogy eredményesen zárult a program ki kell emelnem azt a társat, aki hozzá segített ehhez. Dallos Gyula bácsi ajánlata szerint Tostao nevű lovunkkal indultam, aki andalúz mén, így a barokk lovak egy fajtája. Ide sosorljuk még a lipicai és a friz fajtát is. Alkati adottságai és idomíthatósága egyértelműen predesztinálja a lovainkat egy ilyen jellegű megmérettetésre.
A korábbi videómat övező felháborodásra egy kiváló elégtétel volt ez nekem, s a legnagyobb jóindulattal üzenem az akkori kritikiát megfogalmazó nézőknek, hogy Dallos Gyula és az osztrák pontozó bíró is rögtön középszintre emelt, mindjárt az első versenyemen.
Hogy kik értenek ehhez jobban, a hobbi lovasok vagy a magyar és osztrák díjlovas élet kiemelkedő mesterei azt, azt gondolom, mindenki döntse el maga. Számomra megtisztelő volt a helyezésem.
Korábbi írásaimban is utaltam már arra, és ez alkalommal is felhívnám a figyelmet, hogy örüljünk egymás sikereinek és támogassuk egymást. A lovas társadalomnak összefogásra van szüksége, hiszen egységben lakozik az erő is.
Mindazonáltal felszólítanám a kollégáimat is, aki úgy érzi, hogy legalább olyan szinten lovagol vagy énekel és táncol mint mi, akkor bátran keressen fel minket itt a Kincsem Parkban. Azonban, ha úgy ítéljük meg, hogy tudása nem visz minket előbbre, úgymond nem hoz a konyhára, akkor ezzel csak rabolta az időnket.
Ezután a verseny után sem gondolom azt, hogy profi lovasok vagyok, ahogy azt sem, hogy a többi versenyzővel egy szinten lennék, azonban több versenyen részt vettem már, több kategóriában, de jelenleg nem ez az életem legfőbb mozgató rugója.
Ahogy mondani szoktam: nem tudok lovagolni, csak szeretek.
Számomra fontos, hogy a színész társadalom összekapaszkodjon, s az egymás iránti irigység helyett a céljaink elérése kerüljön előtérbe.
VÁRUNK BENNETEKET A KINCSEM PARKBAN
Barátsággal
Pintér Tibor
igazgató