Elindult a Nemzeti Lovas Színház nagy nyári turnéja
Ahogy azt a Nemzeti Lovas Színház rajongói már megszokhatták idén nyáron is nagy, országos turnéra indulunk. Büszkék vagyunk rá, hogy hatalmas az érdeklődés a produkcióinkra: minden eddiginél több helyszínen, minden eddiginél több előadással lépünk fel az ország számos pontján. A jól ismert, állandó bázisaink, mint Mórahalom és Bikal mellett új települések is vendégül látják a produkcióinkat, nem lesz olyan nyári hétvége, amikor ne játszanánk valahol. Reméljük, minél többen kapcsolódnak majd ki velünk!
Bárhol is lépjen fel a Nemzeti Lovas Színház, a közönségünk minden egyes alkalommal igazi varázslatra számíthat: különleges andalúz lovakra és fríz paripákra, fülbemászó dallamokra, magyaros motívumokkal hímzett huszár jelmezekre, meseszép hintókra vagy éppen harci szekerekre és persze remek hangú és emellett kiválóan lovagló színészeinkre. Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója már többször hangoztatta, hogy a társulatával cirkusz és a színház között épít hidat, olyan varászlatos estékkel, amelyeken a színészeik a vágtató lovakon fakadnak dalra.
A nagy nyári turné sorozat már ezen a hétvégén megkezdődik: vasárnap a Diósgyőri várban, a Lovagi Tornák Terén mutatjuk be a Gladiátor című megaprodukciónkat, a musical a Római Birodalom egyik izgalmas időszakát dolgozza fel, de az azonos című filmtől teljesen eltérő történelmi figurákkal és cselekménnyel. Júniusban többek között Bugacon, Simonpusztán és Szigetváron is láthatnak bennünekt a rajongóink. Júliusban 4 hétvégén is bemutatjuk állandó befogadó helyünkön, Bikalon a Rózsa Sándor, az alföldi betyárt -látványos lovas jelenetekkel, szekérrablásokkal, magyar virtussal – mindezt a Kormorán zeneszerzőjének dalaival. Másik állandó nyári helyszínünkre, Mórahalomra július 20-án érkezünk idén először. A homokhátsági kisvárosban 7 különböző előadásunkat is láthatják az érdeklődők. Itt lesz a legújabb szuperprodukciónk, a Kincsem ősbemutatója is. A fürdővárostól akárcsak tavaly, ezúttal is a Csárdáskirálynő című darabunkkal búcsúzunk augusztus 25-én. Augusztusban Diósgyőrbe is visszatérünk és a nemzeti ünnepünk alkalmából pedig 10 nap alatt 6 különböző helyszínen is bemutatjuk a Honfoglalást.