A darabban “a szabadság vándorai” maguk a színészek, muzsikusok, komédiások, akik arra tették fel életüket, hogy mindenáron szórakoztassanak ebben az őrülten rohanó, kaotikus világban. Teszik ezt azokkal a csodálatos élőlényekkel, melyek a világ legszabadabb vándorai – a lovakkal. A musical egy színházi társulat létrejöttét dolgozza fel, különféle emberi sorsokon keresztül. A cél közös, melyhez a […]

„A szállj, szállj sólyom szárnyán” című dal szerzői és Pintér Tibor a darab rendezője, gondoskodnak arról, hogy az előadás egy feledhetetlen élmény legyen a nézőknek, akik ellátogatnak előadásunkra! A Honfoglalás című magyar rockopera feltárja magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok […]

A darab Kinizsi Pál és Mátyás király barátságán keresztül, a fiatalok számára is közérthetően, a róla szóló legendás mesék elemeiből táplálkozva, rendkívül látványos módon mutatja be a történelmi eseményeket. A kifejezetten családoknak szóló rockopera történelmi vonatkozásában és sokszínűségében is felejthetetlen élmény és kitűnő szórakozás felnőtteknek, gyerekeknek és persze a lószerető közönségnek.

Titkokkal teli játék az Orfeumban, ahol mindenkinek van veszítenivalója, de mindenkire boldog vég vár. Edvin herceg rajong Szilviáért, a Pesti Orfeum csillagáért, de arisztokrata családja ellenzi a rangon aluli kapcsolatot. Edvin szülei mindent elkövetnek, hogy viszszacsalják fiukat Bécsbe, hogy ott eljegyezze unokahúgát Stázi grófnőt. A cselekményt a kedves, bolondos Bóni gróf és Feri bácsi, az […]

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.