Ki ne hallott volna a “csodakancáról”, aki minden versenyét megnyerte, és veretlenül vonult vissza. Az 1800-as évek vége felé járunk, egy elbukott szabadságharc után Magyarországon, ahol még mindig puskaporos a hangulat. A szerelem, ármány és bosszú mind megtalálható ebben a darabban, amit fantasztikus, mindenki számára ismerős dalokkal írtak meg, hogy megismerje Kincsem történetét és korát.
Új magyar musical Demján Ferenc dalaival. Szívet melengető dallamok, vérpezsdítő ritmusok, fájdalmak és örömök között bontakozik ki, egy megnyerő játék a színházról, egy társulat alapításáról. Új magyar musical születik, nagyszerű énekesek és színészek közreműködésével. A Kossuth díjas Demjén Ferenc dalai izgalmas emberi sorsok, humoros és drámai elemek sokasága között, a hitről, a kitartás fontosságáról mesélnek.
Miska, a talpraesett lovászfiú pillanatok alatt s szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas párjából, Marcsából pedig estélyi ruhás dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba. Mindez azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Baracs, az egyszerű tiszttartó lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama […]
Mórahalom - Patkó Lovas Színház
Patkó Lovas Színház, Mórahalom, Csongrád, Magyarország
„A szállj, szállj sólyom szárnyán” című dal szerzői és Pintér Tibor a darab rendezője, gondoskodnak arról, hogy az előadás egy feledhetetlen élmény legyen a nézőknek, akik ellátogatnak előadásunkra! A Honfoglalás című magyar rockopera feltárja magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok […]
Mórahalom - Patkó Lovas Színház
Patkó Lovas Színház, Mórahalom, Csongrád, Magyarország
Erzsébet királyné, vagy ahogy mindenki ismeri, Sissi, a történelem egyik legkülönlegesebb alakja volt: szépsége, szabadságvágya és legendás lovastudása tette igazán egyedivé. A Nemzeti Lovas Színház nagyszabású előadása most életre kelti a monarchia két meghatározó személyiségének, Sissinek és Ferenc Józsefnek a történetét. A lenyűgöző lovas jelenetek és a felejthetetlen zenei élmény garantálja, hogy a nézők egy valódi […]
A Nemzeti Lovas Színház a klasszikus meséket egyedülálló módon, nagyszerű énekes színészekkel és lovakkal mutatja be a közönségnek. A Szépség és a Szörnyeteg című előadás sem kivétel. A gyerekek belecsöppenek egy csodálatos mesevilágba, míg a felnőttek újra átélhetik a gyermekkoruk egyik kedvenc történetét. A herceget egy gonosz varázslat szörnyeteggé változtatja, az átok csak akkor törhet […]
Mórahalom - Patkó Lovas Színház
Patkó Lovas Színház, Mórahalom, Csongrád, Magyarország
A Nemzeti Lovas Színház ezúttal egy varázslatos mese klasszikust, A Szépség és a Szörnyeteg történetét kelti életre egyedülálló módon, látványos lovas jelenetekkel és lenyűgöző énekes-színészi alakításokkal. A nézők egy olyan világba csöppenhetnek, ahol a szépség és jóság ereje képes megtörni egy gonosz varázslatot. A mese főhőse, a herceg, egy átok következtében szörnyeteggé változik. Csak akkor […]
Mórahalom - Patkó Lovas Színház
Patkó Lovas Színház, Mórahalom, Csongrád, Magyarország
Új magyar musical Demján Ferenc dalaival. Szívet melengető dallamok, vérpezsdítő ritmusok, fájdalmak és örömök között bontakozik ki, egy megnyerő játék a színházról, egy társulat alapításáról. Új magyar musical születik, nagyszerű énekesek és színészek közreműködésével. A Kossuth díjas Demjén Ferenc dalai izgalmas emberi sorsok, humoros és drámai elemek sokasága között, a hitről, a kitartás fontosságáról mesélnek.
A Nemzeti Lovas Színház a klasszikus meséket egyedülálló módon, nagyszerű énekes színészekkel és lovakkal mutatja be a közönségnek. A Szépség és a Szörnyeteg című előadás sem kivétel. A gyerekek belecsöppenek egy csodálatos mesevilágba, míg a felnőttek újra átélhetik a gyermekkoruk egyik kedvenc történetét. A herceget egy gonosz varázslat szörnyeteggé változtatja, az átok csak akkor törhet […]
A mesés keletet idéző történetben megelevenedik Aladdin, az ifjú, aki rátalálva egy varázsgyűrűre, majd egy különleges lámpásra, annak megdörzsölésével egy dzsinnt idéz meg, aki minden kívánságát teljesíti. A fordulatokban gazdag musicalben a jó és rossz harca, a hihetetlen varázslatok és a misztikus táj keleti világ csodái váltakoznak, melyet a Nemzeti Lovas Színház művészei tesznek igazán fordulatokban […]
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.