Hatalmas siker a Szilaj

Három előadáson vagyunk túl Bikalon a Nemzeti Lovas Színház legújabb musicalével, a Szilajjal. A közönség visszajelzése alapján és saját megítélésünk szerint is a legjobb, legnívósabb produkcióink egyike lett a betörhetetlen vadló kalandjait elmesélő családi musicalünk. Az már önmagában is szenzáció és egyben világpremiert is jelent, hogy először látható együtt a klasszikus stílus és szabad idomítás művészete a lovas színházak történetében. De ami még ennél is fontosabb számunkra, hogy a nézők rajonganak a darabért: többen is megjegyezték, hogy minden kisiskolásnak és minden családnak látnia kellene Szilaj kalandját, ami az összetartozásról, az elfogadásról és a barátságról mesél mindenki számára jól érhető nyelvezetével. A komoly mondanivaló mellett a humor sem hiányzik az előadásból és a gyerkőcök legnagyobb örömére még egy teveparipa is feltűnik. A zenék, a dallamok pedig máris igazi slágerek: gyerekek és szülők együtt dúdolják az előadás végeztével. A Szilaj augusztusban Mórahalmon is látható lesz, ősztől pedig a főváros közönsége is jegyet válthat rá állandó játszóhelyünkön, a Kincsem Parkban.

Szólj hozzá
Jövünk, Balaton!

Idén nyáron először a Nemzeti Lovas Színház történetében a Balaton parton is tartunk előadást! Mindjárt kettőt is: a Szilajt és az Aladdint. Helyszín:Balatonalmádi, Véghely Dezső u. 18., BSE Sporttelep Középső […]

Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2024

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Álláshirdetés: fénytechnikust keres a Nemzeti Lovas Színház

A Nemzeti Lovas Színház technikus kollégát keres világítás, és vizuáltechnikai területekre. Betöltés… Szólj hozzá

Pintér Tibor: köszönöm a támogatásotokat!

Hadd osszunk meg veletek egy exkluzív videóüzenetet, amelyet Pintér Tibor, színházunk igazgatója küld nektek – ezekkel a gondolatokkal szeretné lezárni a Sztárbox szereplését. Köszönjük a sok-sok támogatást, szeretetet, amit kapott […]

Karácsonyi üzenet

Az év utolsó előadásai következnek és szeretnénk benneteket meglepni egy kis ajándékkal! Most Te is ott lehetsz a Nemzeti Lovas Színház óriáskivetítőjén, hogy elmond karácsonyi üdvözleted akár a családodnak vagy […]

A közönséget elbűvölte a Jégvarázs

A hétvégi Jégvarázs gálánk hatalmas sikert aratott a közönség körében, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Ez a darab szívből született, Deák-Lőrincz Andrea tollából valamint Gazdik Dávid és Mohácsi Márk rendezésében. De […]

A Marica grófnővel elindult az őszi/téli évadunk a Kincsem parkban

Két teltházzal, hatalmas sikerrel játszottuk az egyik legnépszerűbb operettet, a darab végén nem maradhatott el a percekig zúgó taps és az álló ováció. Nagyon szépen köszönjük! Folytatás a Herkulessel – […]

Rekord számú jelentkezés az Akadémiánkon

Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: rekord létszámmal jelentkeztek a Nemzeti Lovas Színház lovas színész képző Akadémiájának felvételijére. A szombaton lezajlott meghallgatáson közel 30 új diákot vettünk föl a a 2023/24-es […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.