Kincsem: a legyőzhetetlen

A Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház ismét nagyot alkotott: talán soha nem volt korábban még ennyire érzelmes és egyben drámai, ennyire megható és egyben felemelő darabjuk, mint a Mórahalmon bemutatott új szuperprodukciójuk, a Kincsem. A legyőzhetetlen csodakanca újabb versenyt nyert: ezúttal a színházszerető közönség szívét hódította meg.

A Nemzeti Lovas Színház vadonatúj ősbemutatója, a Kincsem kirabbanó siker volt Mórahalmon. A társulat az eddigi legjobb lovas színházi produkcióját hozta létre, ráadásul a darab önálló színházi élményként is maradandó: tele van drámával, tragikus sorsokkal, remek jellemábrázolásokkal, miközben látványos showként is tökéletesen működött – a Nemzeti Lovas Színház csapata igazán megindító produkcióval lepte meg a közönséget.

Pedig valójában még csak nem is Kincsemről szól a darab: a csodakanca élete és a kora, amelyben a sikereit halmozta csak alapjául szolgál a drámai alaphelyzetnek: egy apa fiatalon elveszti a gyermekét. Nem tudja elfogadni az elfogadhatatlant: az ő gyötrődéseit, vívódásait helyezi előtérbe a darab, gyakran álomszerű, spirituális utalásokkal. Mégsem lesz giccses, tömjénes az előadás: a karakterek lélegeznek, éreznek, kínlódnak és felemelkednek.

Blaskovits Ernő szerepében Pintér Tibor az eddigi legjobbját nyújtja: lám-lám a szőke herceget, a hősszerelmes Herkulest is láthatjuk elesetten, meggyötörten, amint az élet a homloka elé helyezi a pisztolyát. És azt is láthatjuk, ahogy félrelöki a revolvert és megküzd a démonaival. Az ő belső vívódását nagyszerűen támasztják alá, erősítik fel a klasszikusokra hangszerelt Mészáros László-dallamok, amelyek nagyon maiak, több slágergyanús szerzemény is akad közöttük. A monológusok és dialógusok gördülékenyek, Lőrincz Andrea feszes, izgalmas szövegkönyvet írt, és a dalszövegeket is csak dícsérni lehet: tele vannak játékossággal, ötletekkel.

Nagy erénye továbbá a darabnak, hogy nem akar hasonlítani a vele azonos című mozis megaprodukcióra, nem másolja azt, külön mítoszt épít a varázslatos csodakanca szelleme köré. Itt a lónak lelke van: gondolkodik és beszél, megéli a jelent, de nem feledi a múltat, amelyet neki is el kell engednie ahhoz, hogy örök győztes maradhasson.

Bányavölgyi Donáta légies, megindító játéka sokat tesz a darabhoz, bizonyítja, hogy megérett egy főszerepre. Sztáray grófnő szerepében Pápai Kíra brillírozik: az antréja a Nemzeti Lovas Színház történetében az egyik legszebb jelenet, az egyik legjobb dallammal párosítva. Mohácsi Márkról már régóta tudjuk, hogy kiváló színész és remek lovas – most is mindkét tézist igazolja. Papadimitriu Athina lubickol a szerepében, ahogy leül egy bödönre olyan, mint egy totemoszlop: megingathatatlan, mindent látott már és persze a jövőt is ismeri. Bencze Sándor pedig konferál, apát alakít, rikkancsként harsog – remekül vezeti át a jelenteket.

Kincsem egy olyan csodakanca volt, akit sohasem győztek le. A mítosza tovább él: a Nemzeti Lovas Színház előadásában is verhetetlen maradt.

Az első nézői reakciók a Facebookról:

Teréz Tóthné Jójárt Egy hatalmas és felejthetetlen élmény! Köszönöm, hogy részese lehettem!😍

Kiss Erzsébet Nagyon látványos volt !🐎🐎🐎🐎

Márti Szénásiné Csarmaz Ámulatba ejtő, izgalmas, csodálatos élmény volt. Köszönöm, hogy ezt átélhettem!