Rangos kitüntetést vehetett át színházunk igazgatója, Pintér Tibor a nemzeti ünnepünkön

Mindszent adott otthont a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés augusztus 20-i ünnepségének. A rendezvényen Gémes László elnök adta át a közgyűlés díjait. A kitüntetettek között ott volt Pintér Tibor is, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója. Különösen szimbolikus volt, hogy az államalapítás ünnepén kaphatta meg az elismerést, hiszen művészetével rengeteget tett az elmúlt évtizedekben a magyar színházkultúra és a magyar lovaskultúra népszerűsítéséért nemcsak idehaza, de a határainkon túl is. Ki kell emelni, hogy veszprémi születésűként és fővárosi színházigazgatóként az ország egy másik régiójában, Csongrád-Csanád Vármegyében is elismerik a munkáját. A társulatnak több mint tíz éve Mórahalom az egyik legfontosabb vidéki bázisa. Sokan legyintettek, hogy Szegedtől karnyújtásnyira, a Dóm tér Szabadtéri Játékainak szomszédságában lehetetlenség hasonló nyári színházi programot szervezni, mert eleve bukásra van ítélve minden ilyen próbálkozás. Nógrádi Zoltán, a Homokhátsági kisváros polgármestere viszont bízott a Nmezeti Lovas Színházban: 10 éve az első ottani évadunk alkalmával még csak 1-2 darabot mutattunk be, az idei esztendőben már több mint 15 (!) előadást játszunk – most is valamennyit abszolút teltházzal. Mórahalom megérezte a Nemzeti Lovas Színház erejét, a lovas színházi produkciók köré fantasztikus infrastruktúrát teremtett, a messze földön híres fürdője mellett ma már Pintér Tibor lovas színházára építi a teljes nyári turisztikai stratégiáját. Szintén jelképes, hogy igazgatónknak Mindszentről Mórahalomra vezetett az útja, hiszen nemzeti ünnepünk estéjén a Honfoglalással vártuk a közönségünket a Patkó Lovas Színházba. Feledhetetlen este volt, méltóképpen emlékeztünk meg a nemzeti ünnepünkről. Pintér Tibor pedig lóháton igazolta, hogy miért is kapta meg a kitüntető elismerést!

Szólj hozzá
Csoportos jegyvásárlási kedvezmény a Nemzeti Lovas Színház előadásaira, a Kincsem Parkba 

Az előadásokra 2 árkategóriában kaphatók belépőjegyek, mindkét árkategóriában biztosítjuk a csoportos jegyek vásárlásának lehetőségét iskolák/intézmények/közösségek/közzönségszervezők számára.10 fő felett 10%, 20 fő felett 20%, 30 fő felett 30% kedvezményt biztosítunk a belépőjegyek árából. […]

MŰSORVÁLTOZÁS

Tisztelt Közönségünk! Habár minden erőnkkel azon voltunk, hogy szeptember utolsó hétvégéjén már az új szendvicspanel épületünkben fogadhassuk Önöket a Kincsem Parkban, a munkálatok elhúzódása miatt erre nem lesz lehetőségünk. Még […]

Nemzeti Lovas Színház ajándékkártya 2025/26

Lepje meg szeretteit, barátait, ismerőseit Nemzeti Lovas Színház ajándékkártyával! Ha egy igazán maradandó élményt szeretne ajándékozni, akkor lepje meg a szeretteit Nemzeti Lovas Színház Ajándékkártyával! Az Ajándékkártya a Nemzeti Lovas […]

Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség a Balatonalmádiban élőknek a Nemzeti Lovas Színház balatoni előadásaira

Idén nyáron a Nemzeti Lovas Színház visszatér a Balaton partjára!  Szépség és a Szörnyeteg – Balatonalmádi2025. július 24., 25. 20 óraesőnap: 2025. július 28., 29. Honfoglalás – Balatonalmádi2025. augusztus 27., […]

Idén nyáron a Nemzeti Lovas Színház visszatér a Balaton partjára

A nagysikerű mese musicalünkkel és egy nagy klasszikussal várunk benneteket! Szépség és a Szörnyeteg 2025. július 24. és 25. 20 óraHonfoglalás 2025. augusztus 27. és 28. 19.30 óraHelyszín:Balatonalmádi, a Magtár […]

A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítványhoz kapcsolódó gyerekek, családok voltak a vendégeink

Igazgatónk, Pintér Tibor meghívására a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítványhoz kapcsolódó gyerekek, családok, munkatársak jártak nálunk a Kincsem parkban, a Csárdáskirálynő előadáson. A legtöbben a Budapest XVIII. Kerületi SOFI Óvoda, Általános […]

Agárdi Szilvi volt a Valentin gálánk sztárfellépője

Amellett, hogy a Valentin gálánk sztárfellépője, Agárdi Szilvi megajándékozott bennünket és a közönségünket egy varázslatos duettel Pintér Tiborral, volt egy szóló száma is. Itt csak ő maradt lovak, színészek és […]

Lovászt keresünk!

A Nemzeti Lovas Színház megbízható, szorgalmas, a rendet és az állatokat szerető lovászt keres hosszú távra budapesti munkavégzéssel. Szólj hozzá

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.