Rózsa Sándor Mórahalmon: közel áll a homokhátiak szívéhez a betyárromantika

Aki arra a bizonyos „betyárromantikára” vágyott ágyúdörgéssel, puskaropogással, ostorcsattogással és sebesen vágtázó lovasokkal, megkaphatta, egyenesen átélhette Mórahalmon, a Patkó Lovas Színház előadásán. Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója Rózsa Sándorról rendezett rockoperát, mely visszaröpítette a nézőt a forradalom és szabadságharc korába.

A betyárok világán túl történelmi utazásként is értékelhető a Rózsa Sándor legendáját felidéző darab, melyet teltház előtt mutattak be két alkalommal Mórahalmon. Hármas szerelmi szál, látványos kaszkadőrjelenetek és érzelemgazdag zenei világ jellemezte a darabot, ahol a betyárkirály egyszerre szerethető, mégis gyilkosként ábrázolt alakja gondolkodtatta el a nézőt.

A darabból az akción és romantikán túl a humor sem hiányzott, Biszelka nénje például többször csalt ki hangos nevetést a nézőkből, amikor szamárháton érkezve tett jóslatokat néhány kiszemeltnek. A vidám részek csúcspontja Nótár Mary fellépése volt, aki a lakodalmi jelenetben egy száguldó lovas szekéren énekelt.

A Patkó Lovas Színház és a Nemzeti Lovas Színház előadásai folytatódnak Mórahalmon. Július 29-én a Hófehér és a hét törpe, július 30-án a Mágnás Miska, augusztusban pedig az István, a király és a Csárdáskirálynő kerül a lovarda különleges „színfalai” közé.

Szólj hozzá
Lovászt keresünk!

A Nemzeti Lovas Színház megbízható, szorgalmas, a rendet és az állatokat szerető lovászt keres hosszú távra budapesti munkavégzéssel. Szólj hozzá

Mecénás Program

A Nemzeti Lovas Színház az elmúlt években bizonyította, hogy megkerülhetetlen részévé vált mind a magyar színházi életnek, mind pedig a magyar lovas kultúrának, hungarikumként tekintenek ránk, az országimázs szempontjából is […]

Eladó a Nemzeti Lovas Színház rendezvénysátra

A 70 x 23 méteres, kitűnő állapotú sátort elsősorban rendezvényhelyszínnek, sporteseményekre és fedeles lovardának ajánljuk. A sátor Budapesten a Kincsem Parkban előre egyeztetett időpontban tekinthető meg. Érdeklődni lehet: nybeata@nemzetilovasszinhaz.hu , […]

Közönségszervező munkatársat keres a Nemzeti Lovas Színház

Ha imádod a színházat, a lovakat és kitűnő közönségszervező vagy, akkor eljött a Te időd: most itt a lehetőség, hogy csatlakozz a Nemzeti Lovas Színház csapatához. Olyan Közönségszervező kollégát keresünk, […]

Rangos kitüntetést vehetett át színházunk igazgatója, Pintér Tibor a nemzeti ünnepünkön

Mindszent adott otthont a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés augusztus 20-i ünnepségének. A rendezvényen Gémes László elnök adta át a közgyűlés díjait. A kitüntetettek között ott volt Pintér Tibor is, a Nemzeti […]

Kincsem születésének 150. évfordulóját előadásokkal ünnepeljük

Kincsem születésének 150. évfordulóját ünnepeljük, ezért nem véletlen, hogy a Nemzeti Lovas Színház 2024-es őszi évada a Kincsem című musicallel startol – a Kincsem Parkban. A sportsikerei révén világhírűvé vált […]

Jön az őszi évad a Kincsem Parkba!

Örömmel értesítjük a közönségünket, hogy a Nemzeti Lovas Színház megkezdte a belépőjegyek árusítását a 2024 őszi évadra! A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem […]

Dübörög a nyár a Nemzeti Lovas Színházzal

Vigyázz mit kívánsz magadnak!- tartja a kínai közmondás. Így van ezzel a Nemzeti Lovas Színház megálmodója, Pintér Tibor is, aki 10 évvel ezelőtt azért hozta létre a társulatát, hogy hétről-hétre […]

Fogadj örökbe!

Kiválaszthatja a Nemzeti Lovas Színház Ön számára legkedvesebb négylábúját. Ugyan nem viheti haza a kedvencét, az továbbra is a Nemzeti Lovas Színháznál marad, viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel fé évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk, rendszeresen lehetőséget nyújtunk arra, hogy meglátogassa a kiválasztott lovat a Kincsem Parkban. Közvetlen közelről megnézheti, ahogy foglalkozunk vele, akár az etetésébe is besegíthet, ha kedve lenne hozzá.