Az igazgató kétszer is meg tud halni a Nemzeti Lovas Színházban

A furcsának tűnő címválasztásom apropója a vasárnap előadott nagy sikerű János vitéz című előadás.. Valóban kétszer is „meghaltam”. Előszörmár rögtön a belépőmet követően, majd  az előadás végén.. Rögtön megértitek, miről is volt […]

Szervezetépítés a Nemzeti Lovas Színházban és a Sziget Színházban

Pintér Tibor a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, sokszor producere, számtalanszor főszereplője, és természetesen színésze. Kicsit önmagammal szemben is szkeptikus vagyok, amikor ennyi titulust kellene feltüntetni a […]

Édes élet, celebritás és a Nemzeti Lovas Színház

Nagyon sok barátom, ismerősöm és jóakaróm kérdőjelezi meg az Édes Életben való szereplésem létjogosultságát. Nyilván nem méltatlanul és nem jogtalanul. Az Édes Élet az feltétlenül egy olyan műsor, ami a […]

A Nemzeti Lovas Színház színészei és lovai kapcsolata

A Nemzeti Lovas Színház csapatából jónéhányan a lovas szakágak valamelyikében kezdték pályafutásukat. Hadd emeljem ki Pápai Kírát, aki díjugrató ifjúsági versenyzőként kezdett ismerkedni a lovas sportokkal, de jómagam is a […]

A Nemzeti Lovas Színház könnyeket vagy mosolyt fakaszt a nézők és egymás arcára!

A Nemzeti Lovas Színház különleges módját választotta a jótékonykodásnak. Sok eszközből ugyan még nem válogathatunk, azonban a ló, a lovaglás és a színház adta örömöket beraktuk mi is egy jótékony […]