Március 15-én a nemzet ünnepére emlékezett a lovas színház

Március 15-e minden, magát magyarnak valló ember számára az egyik legfontosabb Nemzeti ünnep. 1848-ban a tavasz, nem csak a természet ébredését hozta, hanem a magyar nemzetét is. a Márciusi ifjak […]

Hamis értékekkel nem lehet sportszerű játékot játszani

A lovas színházak vitafóruma aktívan él és munkálkodik. Mai blogbejegyzésem ihletadója egy nézőnk kommentje volt, melyet először a Nemzeti Lovas Színház látogatói bejegyzései között olvastam, majd kicsit jobban utána nézve […]

Harmadszorra várja Mórahalmon nyáron a Nemzeti Lovas Színház a közönséget

Idén nyáron is várja Mórahalom a lovas színház szerelmeseit. A Nemzeti Lovas Színház előadásai már harmadik évadukat köszöntik a homokháti városban. Elsőként a Rózsa Sándor, az alföldi betyár című zenés […]

Köszönöm a szüleimnek, nekem volt gyerekszobám

43 éves vagyok és nagyon sok mindent átéltem már ez idő alatt. Nyugodtan mondtam, hogy dupla vagy tripla annyi információ ért, pozitív és negatív egyaránt, mint ami egy normális kerékvágásba […]

A művész doppingszere az adrenalin

Gyakran látom a kollégáim arcán, és magamon is sűrűn észreveszem, hogy sokszor már az előadás előtt hulla fáradt vagyok. Azonban ahogy belépek a színházterembe, teljesen átszellemülök. Egyik pillanatról a másikra, […]

Nemzeti Lovas Színház a kulisszák mögött

Aki megnézi  bármelyik produkciónkat, joggal gondolhatja, hogy az a legizgalmasabb, ami a színpadon történik, azonban a színen zajló jelentek csak egy kicsiny részét képezik a valóságnak. A kulisszák mögött sokszor […]

Hadak útja a Nemzeti Lovas Színházban

A Nemzeti Lovas Színházban, amikor egy-egy nagy produkció összeáll, sokszor szükségünk van vendéglovas statisztákra. Ugyan különleges hadseregünk egyre gyarapszik, néha nem elegendő a létszám. Hosszú évek óta dolgozunk együtt különböző […]